Hírek
2016. November 11. 07:41, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Öt gazdasági javaslatot vitat meg ma az Országgyűlés

A nemzetgazdasági miniszter öt javaslatát tárgyalja ma az Országgyűlés, általános vitát tartanak például a jövő évi költségvetés módosításáról és a kormány adócsomagjáról is.
Az ülésnap reggel 8 órakor kezdődik, az adótörvény változtatásáról szóló javaslat általános vitával. A nemzetgazdasági tárca az adórendszeren keresztül kívánja segíteni a kis- és középvállalkozásokat, Varga Mihály indítványa emellett jelentős ösztönzőket tartalmaz a Magyarországon megvalósuló beruházásoknak is.
Az ezután napirendre kerülő, a 2017-es büdzsé változtatásáról szóló javaslat többségében már elfogadott jogszabályváltozások átvezetését tartalmazza, egyik pontja pedig jelentősen megemeli a közbeszerzési kötelezettség értékhatárát, egyszerűsítve a legkisebb értékű beszerzéseket.
Általános vitát tartanak az államháztartási törvény módosításáról is, amely egyebek között érinti az önkormányzati gazdálkodást, a költségvetési tartalékfelhasználás egyes szabályait, szélesíti a Pénzügyi Békéltető Testület működését és segíti a Liget Budapest projekt megvalósítását is.
Az utolsó két napirendi pontban a polgári perrendtartást, valamint a foglalkoztatási törvényt érintő módosítások kerülnek terítékre.
Az Országgyűlés jövő hét hétfőn, kérdésekkel és azonnali kérdésekkel fejezi be kéthetes munkáját.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
MOHU: a forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszer kezelésiköltség-számítása
A forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszerben a kezelési költségek számítása, a módosítás újabb kereskedőket ösztönözhet a csatlakozásra
2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld
Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében
Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.